Karácsonyra hangolódom, de bennem inkább pünkösd van. Mindegyre egy bibliai versre kattanok vissza: „… dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” Valahogy így vagyok mostanság. Napról napra kapok egy-egy újabb jelentést a kidei honlapról, hogy még valaki csatlakozott mihozzánk. Immár tíznél többen vagyunk, mind olyanok, akik felfogtuk a dombon álló templom üzenetét, azt, hogy hitből és reményből új életet lehet lehelni oda, ahol csak elmúlás látszik.
Nem vagyunk mind unitáriusok, s ez nem baj. Nem kell megtérni, felekezetet váltani. Itt egy másfajta hitvallás köt össze: az élni akarásé.
Közben állandósultak életemben a csodák, amik közül álljon itt egy pár:
- A két évvel ezelőtti adventi gyertyák hívó lángja, amikor hétről hétre egyre többen gyűltünk össze a pókhálós és sötét épületbe, s csak pislogtunk egymásra csodálkozva, amikor átjárt a karácsonyi csoda melegsége.
- A közmunkák, amikor kiszabadítottuk az indák közül a templomot, s szinte emberi hangon szólt hozzánk.
- Amikor megkérdezték, hogy mennyire gondolom komolyan ezt a projektet, s pozitív válaszomra lett generátor, odabent fény.
- Amikor negyedórán belül akadt csapat, aki önkéntesen honlapot készített nekünk.
- Amikor egy egyszerű nejlonzacskóból előkerültek a kidei úrasztali terítők és kelyhek, hogy legyen, miből úrvacsorát venni.
- Amikor meggyullad ennek a Kide-álomnak a lángja azoknak a szemében, akik először belépnek oda.
- Amikor megtelik a templom éneklő, imádkozó, s aztán beszélgető, nevetgélő emberekkel.